2010. december 24., péntek

2010. november 9., kedd

Orchideák költözése

Pénteken 20 fok volt kint, így elérkezettnek láttam az időt, hogy átköltözzenek az orchideák az új házba. Sajnos ablakpárkányunk még nincs leburkolva, de azért sikerült valahova leraknom a virágokat. Otthon még mindig nagyon sok maradt, de idővel át tudom majd költöztetni. A virágszárak szépen fejlődnek, pár hét múlva kezdődhet a virágeső.

A cimbi orchideám is hozott egy nagy virágszárat, sikerült végre felkötnöm és fejlődnek a bimbók. Közbe a karácsonyi kaktuszok is meginultak. Most a régi lakásban a wc a legszebb hely, mert ott a hidegben szinte minden virág virágzik :)

Képeket persze fogok feltölteni, de a költözés elég sok energiánkat leköti

2010. szeptember 22., szerda

Orchideák szeptemberben

Ez az az évszak amikor látványosan elindul valami fajta változás a szépen elvirágzott és kipihent virágoknál. Valahogy a léggyökerek is olyan szépek, meg a levélzet is. Kezdődik az visszafogott várakozás, jön-e elegedndő új virágszár. Nagyon várom és féltem is őket egy novemberi költözéstől, csak remélni tudom, hogy nem fáznak meg.

A cimbi orchidea még az erkélyen fagyoskodik, kell is neki, ettől kezd majd virágozni. Mivel ez az első ilyen dokáig megmaradt példányom,nagyon nagyon várom. Ha sikerül akkor lesz egy kis megerősítés bennem, hogy mégiscsak érdemes megismerni kicsit jobban a növények pontos igényeit.

VÉGRE ...

Végre, végre végre jön a három színű fa, bokrok tuják, levelek, fűnyírás, rózsabokor és minden amire csak vágytam

SAJÁT HÁZ

Bizony megtaláltuk, ültünk a teraszon a kertet nézve, az eladó beszélt, hogy smint alakultak a dolgok az építkezésnél. 2 óráig ott voltunk, nem tudtuk mért tetszik de tetszett nagyon és nyugalom volt és béke. Álmaimban A gyerek már kint futkosott, Apa intézte a medencébe a vizet, a grill melegedett és olyan jó volt minden

A következő hónapokban sok szép képet hozok majd, mert egy szépen előkészített kertet sikerült megszereznünk (nem is a ház a fontos haha)
Adjon a JóIsten sok időt még, amit ebben a kertben tölthetünk együtt

2010. július 16., péntek

Forró nyár

Bizony a forró nyár nem mindig kedvez a növényeknek, hoztam egy kis helyzetjelentést. Az erkélyen a hawai rózsák gyönyörűek, az új levelek élettel teliek, a növények virágoznak... A futó muskátli valami borzalmas. Egyáltalán nem nőtt meg, alig virágzik, pedig sokat foglalkoztam vele ahogy minden évben, de most valahogy az alapanyaggal lehetett a gond. Mindenesetre megfogadtam, hogy inkább később ültetem el, de kifejlett, szép palántákat fogok venni, mert ez a 10-es csomagos olcsó üzletlán által forgalmazott, hát finoman szólva is botrányosan néz ki.

Az orchideák közül a cimbi kint van az erkélyen és látszólag élvezi. Sajnos a miltónia teljesen elszáradt, próbálkoztam mindennel, de nem segített semmi, nem jó a klíma neki. A lepke orchideák pihennek, nem is zavarom az álmukat, remélem szeptember októberben újra növesztenek virágszárakat.

Kezd életre kelni az aloe vera az erkélyen, sajnos kicsit megfázott az esős időszakban. Viszont a kövirózsák gyönyörűen virágoznak. Mostmár megérdemelnék egy családi házat ahol igazi sziklakertet ültethetnék :) van elég alapanyagom is hozzá.
A másik virág ami nem bírja nálam az a leander. Egyszerűen nem tudom kiteleltetni normálisan.

Sikerült ismét megnyírnom a sövényt is, mert eszméletlenül nagyot nőtt.
Röviden ennyi a helyzetjelentés. Nagyon szeretnék egy saját kertet, nagyon nagyon....

2010. június 30., szerda

Gyönyörű növényzet



Nyaralás virágai





Gyönyörű szigeten nyaraltunk, igyekeztem minden szép növényről képet készíteni. Teszek fel párat

2010. április 16., péntek

Témák

Sokan kérdezik tőlem hogy is kellene átültetni az orchideákat. Csak laikusként tudok erről nyilatkozni, de talán ez is segít a virágot szerető orchidea tulajdonosoknak.

Lepke orchideáknál világos cserepet érdemes választani, akár átlátszót, akár fehéret. Az orchidea földnek boltban szoktam keveréket venni, bár lehetne keverni is, de ezt még nem próbáltam. Amikor a virágot a földből kiveszem jól át kell vizsgálni a meglévő gyökereket, finom mozdulatokkal megszabadítva a tőzegtől. Az elrohadt gyökereket egy éles és fertőtlenített késsel levágom, majd az új cserépbe orchidea földdel finoman befedem. Fontos, hogy a föld tartson, nehogy a virág eldőljön, de mégis laza legyen, hogy a léggyökerek fejlődni tudjanak.

Az első hetekben fokozottan gondozom a virágot, figyelem, hogy minden rendben van-e vele, illetve szoktam locsolás mellett levéltápozni is, hogy amíg rendeződnek a gyökerek addig is fejlődhessen

Sok sikert mindenkinek hozzá

2010. április 8., csütörtök

Lepkék





Még mindig szépek

2010. március 16., kedd

Húsvéti kaktusz és egy Cymbi orchidea


Miltónia




Ezt a szép miltóniát kaptam nőnapra Apától

2010. február 23., kedd

2010. február 7., vasárnap

ajándékok





Orchi és névnap




A lepke orchideák tovább virágoznak, hoztam pár képet, most a fehér borult virágba. A bordó egy alvórügyből virágzott, 5 virág van a száron és gyönyörű. Továbbá kaptam orchidea vágott virágot is a névnapomra és új fehéret is :) Kellene egy nagyobb lakás....

2010. január 17., vasárnap

Pár zöld virágom így a tél közepén






ÚJ év



Az új évben is folytatódnak az orchidea virágzások, most ez a gyönyörű bordó virágzott ki. Közbe kaptam pár új aloe-vera hajtást, illetve sanzaverát i, remélem megmaradnak.

2010. január 4., hétfő

Phalaenopsis - lepke orchidea


Pár szót írnék ezekről a csodálatos virágokról. Mindenkinek javaslom, hogy alaposan olvasson utána, ma már az interneten sok sok oldal ad segítséget a gondozáshoz és szép képeket is lehet találni. Az első egyedet Anyák napjára kaptam, ami már nem lehet rossz ugye :) Ennek a virágjából készült az avatarom is. Gyönyörű, rózsaszín virág, érdekes mintázattal. Aztán valahogy hirtelen sok virágom lett :) Mostmár ott tartok hogy mások is hozzám hozzák egy kis feljavításra a virágukat.
Minden évben sokáig virágoznak, majd jön a pihenés időszaka. Ilyenkor visszavágom a virágszárakat és várom, hogy pihenjenek, nőjenek. Kb szeptemberben látványosan elkezdenek nőni a léggyökerek, sokkal szebbek, nagyobbak lesznek. Majd megjelennek a virágszárak. Ezeket viszonylag sokáig növesztik, majd szép nagy virágokat bontanak. Idén összekevertem a cserepeket így igazán meglepetés lesz, melyik milyen színnel borul virágba. Amim van az rózsaszín, kétféle lila, kétféle fehér, van zöld, bordó és sárga is.
Én azt vettem észre, hogy a túlöntözés az egyik haláluk. Sokkal érzékenyebbek erre mint bármi másra, no jó még a huzatra is nagyon érzékenyek. Ha valami nem stimmel velül akkor szinte mindig a gyökérre gondolok elsőre. Most is van egy olyan